Szezonkezdés, hóhatár, műanyagpálya

Tartalomjegyzék elrejt

1 Szezonkezdés, hóhatár, műanyagpálya

2 Szezonkezdés, hóhatár, műanyagpálya

2.1 ... egy darabig csak álltam ott, néztem ahogy megváltozott a táj,

2.2 2026. szeptember 26. Meghirdetett nyitás

2.3 Havas vs. Műanyagpálya

2.4 Szóval igen, a gleccser lábától nézve van némi bája annak, hogy a következő fejezet címe: műanyagpálya.

2.5 Lehetett, nyilván...

2.6 Az ősz már elkezdődött. Kezdődhet a menet is.

A nyáron két hőguta között megnézhettük, hogy hogyan rogynak meg gleccsereink extrém módon. Melyik lesz használhatatlan a nagyközönségnek, melyik okoz még annál is nagyobb veszélyt. Már egy ideje az első sorból nézhetjük, ahogy a világ amibe betettük a lábunkat, hogyan amortizálódik és a végtelenbe filozofálhatunk arról, hogy ez csak a saját felelősségünk-e vagy túltoljuk a potmétert, mikor minden következményt az „emberiség” számlájára írnánk.

Akárhogy is, itt közvetlenül a lábánál leledzve az idei nyári tapasztalatot jelenthetem: igen, jóóóóval melegebb volt mit szokott, jóóóval ramatyabb állapotban a hóhatár fölötti fagyott víz mint szokott, igen, igaz, sportolásra nem megfelelő a terep már egy jó ideje.

... egy darabig csak álltam ott, néztem ahogy megváltozott a táj,

Tegnap felbicikliztem a hegyre, egészen a hóhatárig. Egy darabig csak álltam ott, néztem, ahogy megváltozott a táj, saját harmadik szezonom viszonyában. Ez még nem kéne, hogy nagyon megingasson, volt már ilyen és lesz is még. De ha kicsit kijebb zoom-olok és a híreket is hallgatom és a hőkupolázás is beuszik a tudatom szélére, akkor talán joggal vagyok megszeppenve. Szarul néz ki na, akárhogy is maszatolnám. Szomorú látvány volt a tegnapi, ahogy ez az igen száraz szeptember sem ad okot a bizakodásra. De tudjátok, a reményhal…

2026. szeptember 26. Meghirdetett nyitás

A hivatalos kiírás szerint 26-a, igen, most, szeptember 2026 amikor is kinyitják a kaput, megkezdik a téli szezont. Persze ilyenkor azért nem az a séma, hogy megrohamozzák a hóra éhes túristák a hegyet. Nagyrészt sportolóké a terep, elkezdődik az edzés a versenyszezonra. Mivel ilyentájt Stubai és Hintertux nyitja a kapuit itt lesz a legkoncentráltabb a sportolói közeg. Írtam már, mondtam már, személy szerint az egyik kedvenc időszakom. Nagyon más hangulat, nagyon más stílus a szezon eleje. Fegyelmezett, inspirált, fókuszált légkör a széles világ sok sok, ha nem is minden sarkából idegravitáló sportolókkal.

Havas vs. Műanyagpálya

A gleccserekről lehetne itt vitatkozni napestig, hogy hol húzódik a felelősség határa, és miért veszítjük el őket ilyen gyorsan, mi és mennyire természetes folyamat, hol és milyen mértékben avatkoztunk be de nem kívánok lemenni ezen az úton.

Mondjuk a másik oldal, amerre megyünk sem sokkal kevésbé borzongató téma, a m ű a n y a g p á l y a.

Szóval igen, a gleccser lábától nézve van némi bája annak, hogy a következő fejezet címe: műanyagpálya.

Ezt az iróniát most szépen itt hagyom az asztalon, nem azért, mert nincs mit kibontani rajta, hanem mert nagyon is van. Mi most csúszni tervezünk, innen olvassuk, mire jó ez az izé.

Egy kis műanyagpálya fejlődéstörténet, görgesd lejjebb ha unod a túl techi részt

Datálj vissza, 60′-as évek elé…megjelent a műanyag, remélem nem gondoltad, hogy nem olyan szélessávon amennyire csak lehetett. Világjeggyel! Mindenhol, nyilván, pont a csúszás maradna ki?! A legelső próbálkozások még jóval a hatvanas évek előtt sima, felfelé álló tüskés műanyag lapok voltak. Ezeken csúszni nagyjából annyit ért, mint jégen próbálkozni, kuka. Borítékolható volt, az első fecske ugye még nem a nyár, de valami elindult.

Egy kis műanyagpálya fejlődéstörténet, görgesd lejjebb ha unod a túl techi részt...

1927-től számolhatsz az első próbálkozásokkal...

Látod, annak ellenére, hogy kishazánkban mostanra lett sokfelé, ez nem valami modern kori elmebaj: már 1927-ben Berlinben és Bécsben műhóval borított szőnyegen próbáltak síelni, 1930-ban Párizsban kókuszrost szőnyegre szórt vegyi kotyvalék helyettesítette a havat, 1938-ban Franciaországban pedig 250 méteren fenyőtűn csúsztak lefelé. Amerikában sem bírták ki: 1956-ban New York államban tört műanyagból raktak össze pályát. Három évvel később az olasz Pietro Aquaderni olyan műanyag szőnyeget szabadalmaztatott, ami már gyártásba is került. Szóval mire 1961-ben megjelent a Dendix, addigra az emberiség már nagyjából mindenen megpróbált síelni, ami kellően lejtett és amin valamilyen módon lefelé lehetett maradni.

Az igazi fordulópont 1961-ben jött Chepstow-ban a Dendixszel. Rövid, felfelé álló műanyag sörték hatszög alakú egységekben, vízzel locsolva, hogy csússzon is az istenadta. Az elődeihez képest hatalmas ugrás volt, olyannyira, hogy évtizedekre gyakorlatilag ez lett A műanyag sípálya.

Működött, de azért a hó puhaságát nem sikerült véletlenül sem feltalálni vele. A kemény kefés felület és a nagy súrlódás elég hamar kijelölte, merre lehetne még fejlődni: jobb csúszás, normálisabb éltartás, valamennyi ütéscsillapítás, és lehetőleg ne járjon külön büntetés azért, ha az ember eldobja magát.

Innen már nem az volt a kérdés, hogy lehet-e műanyagon síelni, hanem hogy lehet-e rajta egyre kevésbé műanyagon síelni

Gomba (needle mushroom) mintázatú műanyag sípálya-felület közelről

Aki még jobban elmélyülne: itt egy idővonal a muűanyagpályák történetéről (dryslopenews.com), itt pedig egy cikk az 1927-es bécsi Hóapalotáról, a Schneepalastról (Wien Museum).

Lehetett, nyilván...

A következő generációknál már nem egyszerűen más formájú műanyagdarabokat raktak egymás mellé. Megjelentek a puhább, szálas felületek, alattuk ütéscsillapító réteggel, és a pályába épített vízködös rendszerek, amik folyamatosan csökkentik a súrlódást. A Snowflex például PBT-ből készült hajlékony monofilament szálakat használ, alatta shockpaddel; a víz pedig nem slagból ömlik rá, finom ködként ül meg a szálakon. Vagyis már maga a pálya is egy többrétegű rendszer, nem csak egy műanyag szőnyeg.

És persze innen is tovább ment a matek. A Neveplast más irányból közelít, moduláris elemein koncentrikusan elhelyezett kúpos tüskék adják a csúszófelületet, és vannak olyan változatai, amelyek víz nélkül használhatók. A Proslope megint más konstrukció: különböző magasságú filamentekkel próbálja egyszerre megoldani a csúszást és az éltartást, alatta külön ütéscsillapító réteggel, az egészet pedig integrált vízköd tartja csúszósan.

Magyarul hatvan év alatt a „tegyünk műanyag tüskéket a hegyoldalra és nézzük meg, mi történik” eljutott egy elég komolyan mérnökölt rendszerig. És ez azért fontos, mert közben az is megváltozott, mire használható.

Persze 2026-ban a „műanyaggal oldjuk meg” mondatnak már van egy egészen más csengése, mint 1961-ben. Mára nagyjából sikerült odáig eljutnunk, hogy mikroműanyagot találunk a levegőben, a vízben, a talajban, az ételben és az emberi szervezetben is. Ismeritek a jól hangzó mondást is, hogy évente egy bankkártyányi műanyagot eszünk meg – ezt azért ne tetováltassátok még magatokra, a mögötte lévő szám jóval bizonytalanabb annál, mint amilyen magabiztosan körbejárta a világot. A lényegen mondjuk sokat nem segít: a műanyagot olyan sikeresen szórtuk szét magunk körül, hogy most már komolyabb mutatvány olyan helyet keresni, ahol nincs.

A műanyagpályát hajlamosak vagyunk valami kezdőknek fenntartott szükségmegoldásként elképzelni. Pedig ma ugyanazon technológiai család egyik végén ott van a kezdő, aki jó időben, de leginkább bármikor, megtanulhat elindulni, megállni és összerakni az első kanyarjait, a másikon pedig szlalomedzés, buckák, kickerek, halfpipe-ok és komplett freestyle parkok vannak.

És itt akár el is engedhetnénk a történetet azzal, hogy nahát, milyen találékony az ember ha nagyon síelni akar, de nekem nem ezért érdekes a műanyagpálya. Hanem mert működik.

Nem úgy működik, hogy ugyanaz mint a hó, mert nem ugyanaz. Másképp csúszik, másképp fog az él, lassabb és erőltetettebb az egész, de mi van ha aztmondom, hogy ez az előnyödre válik ha most készülsz először sílécre állni. Elhinnéd nekem?!

Mi van akkor, ha pont egy csomó olyan dolgot ki lehet venni az egyenletből, amitől az első sínap amúgy szükségtelenül nagy vállalás. Nincs mínusz tíz, nincs átfagyott kéz, nincs köd, nincs latyak, nem kell egy rakás pénzt otthagyni egy teljes havas infrastruktúráért azért, hogy az első órákban megtanuld, hogyan állj a lécen, hogyan indulj el és – talán ennél is fontosabb – hogyan állj meg.

Jó idő, pulcsi, műanyag. Ősszel simán el lehet kezdeni.

A technológia közben odáig jutott, hogy műanyagon már nemcsak az első kanyarokat lehet összerakni. Vannak komoly meredekségű pályák, verseny- és technikai edzésre használt felületek, és persze a freestyle is rég megtalálta magának az egészet.

Utóbbiért még csak különösebben messzire sem kell mennem: itt Tirolban, Scharnitzban működik a Banger Park, ahol műanyaggal megoldott rámpákról lehet ugrani, aztán hatalmas airbagbe érkezni. Nem valami gyerekeknek összedobott nyári pótlék: profik és amatőrök is használják, és Ski Austria freestyle-edzést is tartott itt.

És itt akár el is engedhetnénk a történetet azzal, hogy nahát, milyen találékony az ember ha nagyon síelni akar, de nekem nem ezért érdekes a műanyagpálya. Hanem mert működik.
Nem úgy működik, hogy ugyanaz mint a hó, mert nem ugyanaz. Másképp csúszik, másképp fog az él, lassabb és erőltetettebb az egész, de mi van ha aztmondom, hogy ez az előnyödre válik ha most készülsz először sílécre állni. Elhinnéd nekem?!

Erről írtam már korábban részletesebben is, hogy kezdőként miért tartom jó ötletnek a műanyagpályát, úgyhogy nem futom le még egyszer ugyanazokat a köröket – a korábbi cikk itt olvasható. Ha viszont eddig úgy képzelted el ezeket a helyeket, mint valami tízméteres zöld műanyag dombot, ahol kizárólag hóekében közlekedő kezdők próbálják túlélni az első napjukat, akkor itt jön a történet érdekesebb fele. Mert van ebből olyan is, ami agresszíven nem kezdőpálya. Vagy mondjuk úgy, nem az első lépéseinkhez kezdő…

Ami azért elég szép ívet rajzol. Valahol ott kezdtük, hogy szórjunk tört műanyagot a hegyoldalra, hátha le lehet rajta jönni, most meg ugyanennek az ötletnek a leszármazottján készülnek a következő téli szezon trükkjei.

És innen nézve a műanyagpálya nekem nem a hó helyett van. Főleg nem valamiféle megoldás arra, amit tegnap fent a gleccseren láttam.

Arra viszont tökéletes, hogy ne decemberben, egy drága síbérlettel a zsebedben, három réteg ruhában és egy havas hegy tetején kelljen először kiderítened, melyik irányba indul el a síléc. Ha régóta motoszkál benned, hogy idén megtanulnál síelni, akkor tulajdonképpen nincs mire várni.

Az ősz már elkezdődött. Kezdődhet a menet is.

Kívánom, hogy mindennek könnyedén állj neki, legyen az az utazás maga, szervezése, a hegyen töltött idő, a csúszás és a felszerelésedről való gondoskodás is.

A többi, a hóminőség, időjárás úgysem a te kezedben van, a könnyedségedről azonban TE gondoskodsz és választod újból és újból.

Tudod, Wu-Wei 🙂