A lelki pihenés biológiája – téli terepen, a természet tenyerén
Vajon a csendes téli tájban a lelked is csendesebb lesz?
Nekem egy teljesen átlagos kedd hozta meg a választ. Semmi különös nem történt — csak sétával zártam a napot. Felszöktem az utolsó lifttel, kicsivel 4 óra előtt. Az első állomáson a hó már ropogott a talpam alatt, a levegő 1500m-en olyan tiszta, hogy az már luxus, és valahogy minden lelassult, vagy elhalkult. A gondolatok, amik egész nap zúgtak, egyszer csak csendesebbek lettek. Így értettem meg, hogy a pihenés nem valami, amit majd „kiveszünk” később, ha lesz időnk rá, hanem egy biológiai szükséglet.
A testünk, az idegrendszerünk és a lelkünk nem külön történetet írnak: együtt fáradnak el, és együtt tudnak csak regenerálódni. A tél, a mozgás, a természet, egy jól időzített jógaóra épp ezt a visszakapcsolást segítik. Nem a teljesítményről szólnak, hanem arról, hogy újra meghalljuk a saját ritmusunkat.
Több szempontból mondhatom szerencsésnek magam, de nem gondolom, hogy ebben egyedülálló lennék.
Mindenki szerencsés, vagy egyszerűen csak eredendően jó, ha nem azt az oldalát nézzük a dolgoknak, ahol ezeket az élményeket kapjuk talán a nézőpontunkon kell állítanunk.
Mindig van választásunk, és mindig van szívből választás. Néha egészen apró, néha egészen halk, néha egész bonyolult kibogozni a napi kuszaságból, de kétségtelen, hogy mindig van.
VÁLASZTÁS.
Örömteli izgatottság. Ami a miénk, egész egyszerűen csakis a miénk.
Sokszor nem látjuk, vagy szándékosan figyelmen kívül hagyjuk. De semmi sem lehetetleníti el a létezését.
Sose feledd: MINDIG VAN VÁLASZTÁS.
Jelen vagyunk-e, jelen tudunk-e lenni az életünkben, a választásainkban, a pillanatokban amiket darálunk. Inkább „zoom”-oljunk bele innen egy pillanatra.
Van az a reggel (vagy reggelek sorozata), amikor már az első kávé előtt elfáradsz. Nem lustaság. Biológia.
A pihenés nem jutalom, hanem szükséglet: ha kimarad, a test megállít – fáradtsággal, szorongással, alvásbajjal, motivációvesztéssel.
A jó hír: a lelki pihenés nem passzivitás. Idegrendszeri regeneráció. És a tél ehhez lehet ideális terep, ha választod, ha figyelsz, ha akarod.
MI TÖRTÉNIK BELÜL, AMIKOR „MÁR TÚL SOK”?
Amikor folyamatosan reagálsz, teljesítesz, megfelelsz, a stresszközpontok (amygdala, hypothalamus) nem halkulnak. Beáll a vészüzem, emelkedik a kortizol és adrenalin, kifogy a szerotonin és a dopamin. Az idegrendszer nem tud „helyreállító módba” váltani, az alvás nem pihentet, a kedv lapos marad.
A LELKI PIHENÉS FIZIOLÓGIÁJA
A „lélek pihenése” valójában a paraszimpatikus idegrendszer aktiválása: ekkor regenerálódik az agy, a hormonrendszer, az emésztés és az immunrendszer. Ezt lehet tudatosan segíteni – mozdulattal, légzéssel, környezettel.
AMIKOR ELMEGY AZ EGYENSÚLY, TÚLNYOMÓRÉSZT A SZIMPATIKUS IDEGRENDSZER GENERÁL ÉS NEM MARAD SANSZ HOGY HARMONIZÁLJON A PARASZIMPATIKUS (AMIT ÉRZEL BELŐLE)
- Kortizol – krónikusan magas: szorongás, alvászavar, ingerlékenység, memóriazavar, hormon-diszbalansz, mellékvese-kimerülés.
- Adrenalin / noradrenalin – túltermelés: a rendszer nem tud visszaváltani nyugalomba.
- Szerotonin – ha lecsökken: hangulati labilitás, szorongás, emésztési gondok.
- Dopamin – ha kiürül: motivációhiány, „kiégés-érzés”.
- Melatonin – kortizol lenyomja: nem pihentető alvás, idegrendszeri fáradás.
- Inzulin – tartósan magas vércukor → inzulinrezisztencia: fáradtság, hangulatingadozás, hízékonyság.
Aprónak tűnnek ezek, elhesegetjük, ígérgetünk magunknak és továbblépünk.
MI BORUL MÉG?
- HPA-tengely túlterhel: pajzsmirigy-, nemihormon- és inzulinegyensúly felborul.
- Neurotranszmisszió akadozik: figyelem, memória, döntésképesség romlik.
- Immunrendszer gyengül: gyulladásszint nő, jönnek krónikus panaszok (fejfájás, bélgondok, hajhullás).
Nem is kell hozzátenni, hogy magunkat sem értjük igazán.
A saját biológiánk még mindig rejtély: most kezdjük csak felfogni, mi minden zajlik bennünk, és mit tett velünk az elmúlt évtizedek szabadrablása. A műanyagok, vegyszerek, mesterséges anyagok csendben beépültek a testünkbe, és most tanuljuk újra, hogyan működünk – MI, az érthetetlen, mégis tökéletesen összerakott biológiai csoda. Nem lehetetlen, de egyre nehezebb visszahúzódni a természetbe, kiszakadni a zajból és meghallani magunkat. Amit a világgal műveltünk lassan rajtunk keresztül nyújtja be a számlát.
A kérdés most már nem az, miért fáradtunk el ennyire, hanem hogy mikor engedjük meg magunknak, hogy újra regenerálódjunk.
TESTI TÜNETLISTA, AMI NEM „HISZTI”, HANEM JELZÉS
- állandó fáradtság, még pihenés után is
- szédülés, alacsony vérnyomás
- izomfeszülés, nyak–váll fájdalom
- emésztési panaszok (puffadás, hasmenés, székrekedés)
- súlyingadozás, bőrproblémák, hajhullás
- alvászavar, álmatlanság
- szívritmuszavar-érzés, mellkasi nyomás
- motivációvesztés, közöny, sírósság
Masszázzsal, kozmetikával töltött óráim megmutatják a testet és lelket pőrén, őszintén, nyersen.
Magashegyi akciósportjaimban megmutatkoznak a félelmek, hitrendszerek, személyes viszonyaink saját magunkkal.
A folyamatos éberség ára lassan, alattomosan jelentkezik. Amikor a test állandóan a „harcolj vagy menekülj” üzemmódban ragad, minden rendszer kimerül. Az alvás felületes lesz, a szorongás és a pánikérzet állandósul, az agy pedig ködösödni kezd – romlik a koncentráció, a döntéshozatal, a memória.
A hormonháztartás felborul: a pajzsmirigy lelassul, az anyagcsere begyűrűzik, hízás és energiahiány következik, miközben a nemihormonok gátlása libidócsökkenést, cikluszavart, férfiaknál potenciazavart okoz. Az inzulinműködés kibillen, megjelenik az inzulinrezisztencia és az anyagcsere-problémák sora, a melatonin-termelődés sérül, így az alvás már nem pihentető, csak vegetálás.
A kardiovaszkuláris rendszer túlterhelődik, emelkedik a vérnyomás, nő a keringési kockázat. Az emésztés is visszavonul: kevesebb sav és enzim termelődik, a bélflóra felborul, jön a reflux, az IBS, az ételintolerancia, a felszívódási zavar. Az immunrendszer gyengül, a test nehezebben gyógyul, gyakoribbak a fertőzések és a krónikus gyulladások.
A sejtszintű stressz gyorsítja az öregedést: rövidülnek a telomerek, a bőr fakul, az idegsejtek károsodnak, a memória hanyatlik. És végül a lélek is megadja magát – elvész az öröm, üresség, dühkitörések, szorongás és depresszió marad utána.
Ez az amit igyekszünk a tudatunk perifériájára nyomni, valahol a távoli horizonton ottvan ez a tudás, mégha csak sejtés is. Érezzük, de tologatjuk. Mindjárt. Majd. Még ezt…
Ugye tudod, érzed Te is.
Ezzel találkozom nap mint nap a masszázsasztalon. Ennek folyományával, a mérhetetlen türelmetlenségünkkel a pályarendszereken csúszás közben. Pont ahogy a közlekedésben, úgy viselkedünk és viszonyulunk a sípályákon is.
A testtel való munka minden nap emlékeztet: a feszültség, amit hordunk, nemcsak fizikai
Vajon lehetne jobb, szebb, egyszerűbb, pihentetőbb? Az üdülés, telelés, a téli pihenés lehetne valóban az aminek hívjuk? Amiért kivesszük azt a szabadságot, amiért becsomagolunk és útnak indulunk?
Hiszünk benne, hogy lehetne? Jogot érzünk hozzá? Megérdemeljük? Megteremtjük? Vagy csak rohanunk tovább, hogy ide-oda is tehessünk egy pipát?!
Nagy kérdések ezek egy kis sétához. De ahogy említettem átlag kedd, amit síeléssel, olvasással és a napot lezárandó nagy sétával töltöttem.
Ha a testet kivisszük a természetbe, az idegrendszer automatikusan visszakapcsol. Ezek a mozgásformák – ha figyelemmel és nem teljesítményből végezzük – az egyik legjobb regeneráló eszközeink
A természet tenyerén a rendszer harmonizál, együtt rezdül a létezéssel.
Ezért működik a:
- Síelés / hódeszka: a kanyarok ritmusa „metronóm” az idegrendszernek, szellőzik a fej.
- Sífutás: légzés–lépés összehang → mozgó meditáció.
- Téli séta / hótalp: alacsony intenzitás, magas idegrendszeri hozam; csend, széles horizont.
Nem kell rekord, nem kell teljesítmény. Elég „ott lenni”. A mozgás itt nem edzés – gyógyulás.
Az egyetlen, hogy NEKED kell döntened arról, hogy ezt szeretnéd. Az elhatározás, hogy miről szóljon a kivett szabadság benned kell, hogy megszülessen. Azonban, ha a fenti tüneteket tapasztalod, mégha csak elvétve is, sanszos, hogy érdemes nyitnod egy „tab”-ot a témához.
Én ebben szeretnék és tudok segíteni. Én ezt élem, nem mondom, hogy folyton ebben vagyok, de ide gravitálok vissza leginkább. Azzal, hogy beleköltöztem a természetbe ezt adtam magamnak, bár ezt nem is sejtettem.
A jógaóráimat kőkemény csúszás előtti bemelegítésnek terveztem, azt estit dinamikus nyújtásnak, amolyan tejsavkihajtásnak az izmokból, fellazításnak és a napi terhelés utáni regenerációnak szántam.
…. nagyon más elképzeléseim voltak, mint amit a valóság körém telepített.
Nem még többre van szükségünk, hanem a találkozásra. Önmagunkkal, elsősorban. A ringatásra. Önmagunkat, elsősorban. No meg mindezek felismerésére. Onnan tudunk új tervet készíteni, így érkezhetünk meg magunkhoz a zajból.
Ha érzed, hogy a tested és a lelked is pihenésért kiált, gyere el online jógámra.
